Helen Craig

Helen Craig a társszerzője Katharine Holabird mellett a már régóta népszerű Angelina Ballerina könyveknek. Idén még nagyobb hírnévbe piruettezheti magát Angelina, hiszen új TV-sorozat indul főszereplésével.
Helen Craig Londonban született, de családja a 2. világháború kitörése előtt vidékre költözött. - Az Angelina történetek illusztrációi gyermekkori emlékeimen alapulnak - mondta Helen. - Olyan házikóban laktunk, ahol nem volt áram, olajlámpásokkal és gyertyával mentünk aludni.
Helen művészcsaládból származik: nagymamája az ünnepelt színésznő, Ellen Terry volt, nagypapája Edward Gordon Craig, a híres díszlettervező és újító fafaragó. Helen első munkáját tizenhat évesen egy fényképész tanítványaként kapta. Később létrehozta saját fényképész stúdióját, majd szabadúszó fazekasként és szobrászként dolgozott.
Miután 1965-ben megszületett fia, Ben, gyermekeknek szóló képeskönyvekkel kezdett kísérletezni. Egyik legfontosabb inspirációja egy Ben-nek vásárolt könyv volt, a Maurice Sendak által jegyzett Where the Wild Things Are (Ahol a vad dolgok vannak) című könyv. Elvitte rajzait egy kiadóhoz, és nemsokára publikált művész vált belőle. Az első könyv, amit illusztrált, Robert Nye Wishing Gold (Aranyat kívánva, 1970) című írása volt. Helen első könyve, amit írt és rajzolt is az A Number of Mice (Számos egér, 1978) című volt.
Amikor megkérdezik, miért szeret egeret rajzolni, Helen mindig elmondja, hogy - Más állatot és embereket is rajzolok. De szeretem az egereket, ennek számos oka van. Ezek egyike, hogy nagyon jól tudják utánozni az emberi érzelmeket és testhelyzeteket.
-Fel tudnak emelkedni hátsó lábukra, mint az emberek, és ugyanúgy meg tudnak fogni dolgokat kezükkel, mint mi, érzelmeiket pedig farkukkal tudják kifejezni: ha pl. leeresztik, akkor szomorúak, ha kiegyenesítik, akkor megrázkódtatást fejeznek ki, ha csóválják, az örömöt jelent, stb.
Az egerek régóta jelen vannak Helen életében. Apukája az anyukáját hívta kedvesen Egérkének. Helen anyukájának volt egy aranyos porcelán-, fa- és fémegér gyűjteménye, amivel Helen különleges alkalmakkor játszhatott is.
Helen máig több mint 60 gyermekkönyvön dolgozott és számos rangos díjat elnyert. Három könyvét választották a British Book Design and Production kiállításra, ezekből az Angelina Ballerina nyert egy kategóriában 1990-ben.
A díjnyertes Angelina Ballerina könyvek segítségével a gyermekek nagyszerű lehetőséget kaptak olyan fontos témák felfedezésére, amilyen például a barátság, rivalizálás, lojalitás és az elszántság. Az Angelina Ballerina könyveket 6 nyelvre fordították le.
2001. őszén debütált Angelina Ballerina a tévében, egy 26-részes animációs sorozatban, melyet a HIT Entertainment készített. Miss Lilly balett-tanárnőnek Dame Judi Dench kölcsönözte a hangját, lánya, Finty Williams pedig Angelina Balerina hangja volt.

VÉLEMÉNYEK HELEN CRAIGRŐL ÉS ANGELINA BALLERINÁRÓL...
"Sztár lett a piruettre hajlamos fehér egérből"
The Mirror
"Angelina melodráma nélküli érzékenységével és gyengédségével elvarázsolta olvasóit. Helen Craig művészete a tónus és a részletek iránt tanúsított különleges figyelemről árulkodik."
School Library Journal
"A szöveg és a rajzok nagyszerűen együttműködnek"
School Library Journal az Angelina's Birthday Surprise (Angelina születésnapi meglepetése) c. könyvről
"Craig vidám pasztelljelenetei kifinomultak, de nem szentimentálisak".
Kirkus Reviews az Angelina's Christmas (Angelina karácsonya) c. könyvről

DÍJAK
Society of Authors (USA) Award 1977-ben a The Mouse House ABC (Egérház ABC) c. kötetért
Kentucky Bluegrass Award 1985-ben az Angelina Ballerina illusztrációiért
British Book Design and Production Award 1990-ben az Angelina's Birthday (Angelina születésnapja) c. könyvért
Child Study Association's Children's Book of the Year 1990-ben az Angelina's Christmas (Angelina karácsonya) c. könyvért

vissza

 
Elérhetőségünk: Cerkabella Bt. H-2000 Szentendre Arany János u. 1. Tel: +36 20 213 4986 Fax: +36 26 500 669 e-mail: info@cerkabella.hu