Lászlóffy Aladár

Tordán született 1937. május 18-án. Középiskolai tanulmányait követően a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, a magyar nyelv- és irodalomszakon végzett (1955-59), szakdolgozatában Szabó Lőrinc költészetének korunkra, különös tekintettel arra az erdélyi írónemzedékre tett hatását elemzi, amely lényegében az avantgárd alkotói szemléletet és gyakorlatot honosította meg. Írásai 1954-től jelennek meg, az egyetemi évek után "szabadúszó" költő, majd 1962-69 között a kolozsvári gyermeklap, a Napsugár irodalmi szerkesztője. 1970-től 12 éven át a bukaresti Előre c. napilap kolozsvári munkatársa, ezt követően az Utunk (1989-től Helikon) belső munkatársa. 1994-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalom Tanszékén meghívott előadó.

Költészete voltaképpen a két háború közt élő és alkotó "erdélyi helikonisták" esztétikai és etikai értelemben vett "eredményeit" menti át - az avantgárd szemlélet segédletével is - az új történelmi feltételek közt élő Erdély-részi magyar irodalom számára. A 70-es évek őnála is formai változást hoztak költészetébe: a hagyományos, már-már klasszikus versnyelvezethez tért vissza. Munkásságát számtalan díjjal ismerték már eddig is el, a Román Írószövetség kétszer is, 1971-ben és 1983-ban. Graves-díjas, 1991-ben  József Attila-díjat, 1998-ban Kossuth-díjat kapott.

Fontosabb  művei: Hangok a tereken (versek, 1962), A levelek vándorlása (gyermekversek, 1965), Mekkora a kalapács? (verses mesék, 1967), A hetvenes évek (versek, 1971),  Szabó Lőrinc költői helyzetei (1973), A következő ütközet (versek, 1974), Az ólomkatona hadifogsága (regény, 1975), Harmatjáték (illusztrátor Kopacz Mária, 1980), Svájci határállomás (novellák, 1984), Keleti reneszánsz (1993), Kőfalon kőszó (versek, 1994), A repülés a zuhanásban (versek, 1997), Felhősödik a mondatokban (versek, 1998), Bársonyok és Borgiák (2000). Kolozsvárt és Budapesten él, a  két hetente megjelenő Helikon világirodalom-rovatát vezeti.