Szilágyi Domokos 

1938. júl. 2-án született az erdélyi Nagysomkúton, református lelkészi családban. Középiskoláit Szatmáron, egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai egyetem magyar szakán végezte. Költői indulása - együtt az "első Forrás-nemzedék" másik meghatározó költőegyéniségével, Lászlóffy Aladárral - nagyjából az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének és elfojtásának időszakával esik egybe.
Első verseit az Utunk közli. Rövid ideig az Igaz Szó, majd (1960-tól) a bukaresti Előre című napilap munkatársa. Első kötete 1962-ben jelent meg Álom a repülőtéren címen. Korai költészetére József Attila teljességigénye, valamint Szabó Lőrinc és Weöres Sándor nyelvteremtő ereje hatott, de már megmutatkozott sajátos moralizáló, groteszk látásmódja is. Szívesen írt gyermekverseket. Fontosabb kötetei: A láz enciklopédiája (versek, 1967), Garabonciás (versek, 1967), Búcsú a trópusoktól (hat vers, 1969), Erdei iskola (gyermekversek, 1970), Sajtóértekezlet (válogatott versek, 1972), Öregek könyve (vers Plugor Sándor tusrajzaira, 1976), Tengerparti lakodalom (hátrahagyott versek, 1978).

A hetvenes években, egyre súlyosbodó betegségével küszködve, hangja elkomorult, költészetét lassanként gyász, kételkedés és szorongás hatotta át. Formailag is megváltozott költészete, az avantgárd nyelvi formáitól a hagyományos versszerűséghez tért vissza. Magánélete is magában hordozta a tragikumot: első felesége Hervay Gizella költő, fiuk, Kobak, az 1977-es bukaresti földrengésben vesztette életét. Utolsó éveiben Kolozsváron találjuk, második felesége az Utunk (ma Helikon) belső munkatársa, Nagy Mária volt. 1976. november 2-án Kolozsvárott önkezével vetett véget életének.