Leírás és Paraméterek
Létezik valahol egy vízi útvesztő: LABIRINTÓ. Titkát sokan próbálták már kifürkészni, de azok a kalandorok, akik nekivágtak hajóikkal a zegzugos csatornáknak, azóta sem tértek vissza a kikötővárosba.
Hősünk, egy kissé elkényelmesedett királyfi, maga is szerencsét próbál: felcsap gondolásnak, vállalván, hogy utasokat szállít a szigetvilágban, s közben feltérképezi és meghódítja az ismeretlen vizeket. Csakhogy ez a mesterség nem olyan egyszerű ám: az utasok erősen próbára teszik a gondolás türelmét és találékonyságát.
A békés vizeket ráadásul időnként vihar kavarja, s ilyenkor a gondolás felel az utasok épségéért. Mint ahogy a véletlenül előkerült palackpostás segélykérést sem hagyhatja figyelmen kívül: kötelessége segíteni.
A történet végére aztán kiderül, hogy hősünk megfejti-e a Tó titkát, és az is, hogy hogyan alakul utasainak sorsa Labirintó vizein.
”Én szeretem ezt a könyvet, és biztos vagyok benne, hogy a Labirintó is szereti minden olvasóját. Ha nem így volna, aligha adna oly mély és csodás élményt, mint amilyet magyar (mese)könyv kapcsán már rég éreztem! Ajánlom 9-től 99 éves korig, mert aki értőn, nyitott szívvel lapozza fel e varázsos csudakönyvet, az mind jó hátszelet kap általa a holnapjaihoz.” – Böszörményi Gyula, író
”Kertész Erzsi különleges világot teremtett. A Labirintó váratlan fordulatokban gazdag kalandregény, kifordított tündérmese, vicces állatmese és szürreális nyelvi attrakció.” – Lovász Andrea, gyerekirodalom kutató

Szerző | KERTÉSZ ERZSI |
Illusztrátor | Orosz Annabella |
Ajánlott korosztály | 8+ |
Oldalszám | 136 |
Kötés típusa | Keménytáblás |
Kiadó | Cerkabella Könyvkiadó |
Kiadás éve | 2012, 2018 |
Vélemények
Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Ezek is érdekesek lehetnek számodra!
Pate szupertitkos blogja
Szerző: TIMO PARVELA
20%
ELŐJEGYEZHETŐ
A PATE sorozat első kötete magyarul! Pate úgy dönt, hogy nyári élményeit titkos feljegyzésekben örökíti meg…