Leírás és Paraméterek
A borítót készítette: Köves Krisztián Károly
Finn nyelvből fordította: Bába Laura
A Vihar történet egy hétköznapi fiúról, aki rendkívüli tetteket visz véghez, hogy leromboljon egy zsarnoki intézményt.
A mágikus realizmus és a science fiction hagyományaiból merítkezve Seita Parkkola (sz. 1971) ragyogóan eredeti regényt alkotott, ami elejétől végéig fogva tartja az olvasót.
A mű francia fordítása 2011-ben a montreuil-i gyermekkönyv és -folyóirat vásáron elnyerte a legjobb európai ifjúsági regénynek járó díjat.
Aczél Vihar egyáltalán nem rossz fiú, de nem is jó. Az utolsó esélye egy iskola, ami egy akváriumra emlékeztet, vagy még inkább egy börtönre. Az Esélyek Házában Vihartól rögtön az elején elkobozzák a gördeszkáját, hamarosan pedig a tiltott tárgyak listájára kerül a fiú egész korábbi élete. Egy elhagyatott gyárépületben Vihar megismerkedik a lázadó Indiával. India megtanítja őt tájékozódni a város dzsungelében, hogy meglássa azt, ami a többiek számára láthatatlan. Aztán Vihar az iskola pincéjében egy titokra lel – ami lélegzik.
„Most figyelmeztetlek. A történetem még sötétebbé válik.”
A sorozat második kötete: Pára

Szerző | SEITA PARKKOLA |
Ajánlott korosztály | 12+ |
Oldalszám | 340 |
Kötés típusa | Keménytáblás |
Kiadó | Cerkabella Könyvkiadó |
Kiadás éve | 2012 |
Vélemények
Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Akik ezt a terméket megvették, ezeket vásárolták még:
Pára
Szerző: SEITA PARKKOLA
RAKTÁRON
Párát Felhőkarcolóként emlegetik. Egyik nyáron hirtelen megnyúlik, csupa keszekusza comb és kar, hosszú végtagú különc lesz belőle. Mögötte marad a barbizás és legjobb barátnője akiből, most Pára legfőbb ellensége válik...
Hanga és Várkony
Szerző: MÉSZÖLY ÁGNES
RAKTÁRON
A HUBBY-díjas szerző kultikus regénye egy kötetben!
Mia & Maja
Szerző: MAKSAI KINGA
RAKTÁRON
A regényt az emlékekben bővelkedőknek, az útközben sietőknek és a jövőbe tekintőknek ajánlom. – Kertész Erzsi író, pszichológus
A kupolák titka
Szerző: MÉSZÖLY ÁGNES
RAKTÁRON
Mi rejtőzhet a budapesti bérházak kupoláiban? Miért szaporodtak meg a városban a furcsa balesetek? Lehet-e mindehhez köze egy híres es gazdag üzletembernek?
Kertészkedj okosan! A mi kertünk
Szerző: MEGYERI ANNAMÁRIA
RAKTÁRON
Hogyan alakítsunk ki egy kertet egy év alatt
Kertészeti öröknaptárral és a legfontosabb kerti szerszámok listájával.
Dalia és Dália – A nagy szívrablás
Szerző: KERTÉSZ ERZSI
RAKTÁRON
Tanulságos és szívfacsaróan kacagtató, párválasztós lovagmese!
Nick és Tesla veszélyes laboratóriuma
Szerző: STEVE HOCKENSMITH
ELŐJEGYEZHETŐ
Új sorozat kiskamaszoknak! Izgalmas kalandokkal és szigorúan titkos kütyükkel!
Névtelen Világ – Ismeretlen utakon
Szerző: MAKSAI KINGA
RAKTÁRON
A Merítés-díjjal kitüntetett (2019) Mia és Maja írójának újabb regénye! Barátok, rejtélyek, kalandok a hétköznapokban és a virtuális világban!
Holnapelőtt, tegnapután
Szerző: BERNÁTH ZSOLT
RAKTÁRON
Mit tennél, ha egy nap arra ébrednél, hogy megint tegnap van? Másnap pedig tegnapelőtt… Ráadásul egyedül kell boldogulnod egy idegen országban…
Éjszakai Kert – Misztikus meseregény
Szerző: KERTÉSZ ERZSI
ELŐJEGYEZHETŐ
Misztikus helyek, árnyékos zugok, különc nyomozók és mindenféle furcsa lények teszik rendkívülivé az Éjszakai Kertet!
MEGLEPETÉS! A BORÍTÓ VILÁGÍT A SÖTÉTBEN!
MEGLEPETÉS! A BORÍTÓ VILÁGÍT A SÖTÉTBEN!