Leírás és Paraméterek
Szerzők: Adamik Zsolt, Berg Judit, Both Gabi, Böszörményi Gyula, Dániel András, Darvasi László, Demény Péter, Ecsédi Orsolya, Egri Mónika, Fehér Rea, Finy Petra, Hervay Gizella, Jász Attila, Kertész Erzsi, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Majoros Nóra, Markó Béla, Máté Angi, May Szilvia, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita, N. Tóth Anikó, Nemes Nagy Ágnes, Nyulász Péter, Petőcz András, Scheer Katalin, Szabó T. Anna, Szepesi Attila, Szilágyi Ákos, Szilágyi Domokos, Tamkó Sirató Károly, Tandori Dezső, Tóth Krisztina, Várfalvy Emőke, Varró Dániel, Vörös István, Weöres Sándor, Zalán Tibor
Szerkesztette: Lovász Andrea
Illusztrátor: Kismarty-Lechner Zita
A Dzsungeldzsem az éppen olvasni tanuló gyerekeknek készült. Azt szeretnénk, hogy az iskolába lépők kiváló, értékes művekből tanuljanak meg olvasni. Ezért kínáljunk nekik ezt könyvet, amelyben a kortárs gyerekirodalom legjobb képviselőinek meséit, verseit gyűjtöttük egybe.A kötet a magyar ábécé minden egyes betűjéhez kínál szövegeket úgy, hogy az adott betűhöz kapcsolódó legfontosabb helyesírási problémákra is ráirányítja a figyelmet.
Betűtanítás, helyesírás együtt – s mindez úgy, hogy elsősorban szórakoztató, igényes gyerekirodalom!
A könyvtrailer elkészítését támogatta a PKÜ.
Szerző | ANTOLÓGIA |
Illusztrátor | KISMARTY ZITA |
Ajánlott korosztály | 6+ |
Oldalszám | 216 |
Kötés típusa | Keménytáblás |
Kiadó | Cerkabella Könyvkiadó |
Kiadás éve | 2016 |
Vélemények
Akik ezt a terméket megvették, ezeket vásárolták még:
Pehelykönnyű ünnepek ‒ Mesék, receptek, játékok
Kertészkedj okosan! A mi kertünk
Hogyan alakítsunk ki egy kertet egy év alatt
Kertészeti öröknaptárral és a legfontosabb kerti szerszámok listájával.
Kisfóka és a többiek – Játékötletekkel
25 rövid és vicces állatmese játékötletekkel!
Tatu és Patu, asztalhoz!
Igaz mese a húsvétról
Lackfi János szívmelengető meséje a szeretet erejéről és a reményről szól.
A bársony nyuszi, avagy a játékok életre kelnek - hanganyaggal
Méltán világhírű, klasszikus, szép mese a gyerekkor varázsáról!
Pate focikönyve
Egy jeti lakik a pincénkben
Dödölle
Gyerekirodalmi és hagyományőrző kalendárium – Ünnepi receptekkel
A Dödölle öröknaptár, szakácskönyv, játékgyűjtemény és irodalmi olvasókönyv! Az év jeles napjaihoz kötődő szövegek között vannak hagyományos ételreceptek, népszokások, játékok és kortárs gyerekirodalmi szövegek – így a kötet régi és új különleges párbeszédét valósítja meg.