Leírás és Paraméterek
A kiskamasz főhősök, Hanga és Várkony alakja köré szerveződő történetekben kitalált, mégis nagyon ismerős, könnyen (meg)szerethető hazai helyszíneken játszódnak az események.
„Most akkor mégis az iskola a legizgalmasabb hely a világon? Hanga és Várkony történeteiből egy dologra biztosan fény derül: a suli tele van nagyon különös figurákkal. Ráadásul Hangának, a különc, talpraesett lánynak és Várkonynak, a sokszor keményfejű, ám annál bátrabb fiúnak hála, hamar kiderül, hogy a mindennaposnak tűnő dolgok mögött valódi rejtélyek bújnak meg.
Mészöly Ágnes – a kortárs gyerekirodalom egyik legérzékenyebb szerzőjeként – Hanga és Várkony történeteiben mai nyelven, humorral és empátiával fordul minden generáció felé, és kiapadhatatlan fantáziával egy olyan iskolát teremt, ahova mindannyian tartozni szeretnénk, és ahol, mondjuk, a vízpart élővilágának ismertetését senki nem fojtja tömény érdektelenségbe. Hanga és Várkony, a két egymástól nagyon különböző kiskamasz azt mutatja meg, hogy csakis együtt, egymást kiegészítve vagyunk képesek a jóra, a változásra ‒ ne riadjunk meg semmilyen kalandtól!” – Szekeres Nikoletta, kritikus, szerkesztő, a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum elnöke
A szerzőnek a kiadónál megjelent művei:
Hófehér karácsony (2013)
Sünimanó (2015)
Dalmorka, a hobbivarázsló (2018)
Róka útra kel (2018)
A kupolák titka (2021)
Szerző | MÉSZÖLY ÁGNES |
Illusztrátor | HORVÁTH ILDI |
Ajánlott korosztály | 9+ |
Tematika | nyomozás, kaland, misztikum, barátság |
Oldalszám | 568 |
Kötés típusa | Kartonált, füles borító, matt fólia, UV lakk |
Kiadó | Cerkabella Könyvkiadó |
Kiadás éve | 2022 |
Vélemények
Ezek is érdekesek lehetnek számodra!
A holdfény őrei – A Füveskönyv
Az Év Gyerekkönyve Díj nyertese 2024-ben! Vakációs kalandregény egy különleges szigeten!
Már FELDOLGOZÓ SEGÉDANYAG is elérhető a könyvhöz!
Dalia és Dália – A nagy szívrablás
A Nap sötét oldala
Egy disztópikus remekmű ‒ a Finlandia Junior Prize nyertese 2019-ben!
Dzsungeldzsem
Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához
A Dzsungeldzsem az éppen olvasni tanuló gyerekeknek készült. Azt szeretnénk, hogy az iskolába lépők kiváló, értékes művekből tanuljanak meg olvasni.
Hanga és Várkony 2. – Tavaszi divatőrület
Karácsony a világ körül – Mesék a világ minden tájáról
13 mese a világ minden tájáról!