Leírás és Paraméterek
A regény e-könyv formátumban is elérhető!
Az e-könyvért katt IDE.
”Létezhet igazi kapcsolódás egy tizenéves lány és egy idős, magányos nő között? Én úgy hiszem, igen. Maksai Kinga regénye pedig okosan és érzékenyen erősít rá erre. Sőt, arra is rányitja a szemünket, micsoda lehetőség meglátni az idős asszonyban a fiatal lányt, a kamaszlányban pedig a leendő érett nőt. Majában Miát és Miában Maját.
Ha ők ketten barátságot kötnek, abból igazán színes, izgalmas, érzelmekben bővelkedő tabló tárul elénk.
A regényt az emlékekben bővelkedőknek, az útközben sietőknek és a jövőbe tekintőknek ajánlom.” -- Kertész Erzsi író, pszichológus
” – A francba!
Már 7:20 volt. Kitörölte az üzenetet, igazából maga sem tudta, mit akart ezzel. Behajította a tányért és a bögrét a mosogatóba, felkapta a kedvenc zöld, bolyhos pulóverét, rá a kék bőrdzsekijét, benyomta a fülhallgatóját, és rohant, hogy elérje a buszt. Amikor loholás közben arra gondolt, vajon mi várja aznap, görcsbe rándult a gyomra, gyorsan felhangosította hát a zenét, és elkezdte számolni a lépéseit. A megállóba érve összeszámolta az embereket, a földön heverő csikkeket, majd hétszer elforgatta balra a karkötőjét – mint mindig, ha ideges. Ettől kicsit jobb lett. Felszállt a buszra, közben feljebb tolta az orrán a szemüveget, nagyot sóhajtott, és arra gondolt, csak ezt az évet kell valahogy kibírnia, utána biztos könnyebb lesz.”
Szerző | MAKSAI KINGA |
Ajánlott korosztály | 12+ |
Oldalszám | 408 |
Kötés típusa | Kartonált, füles borító |
Kiadó | Cerkabella Könyvkiadó |
Kiadás éve | 2018, 2021 |
Vélemények
Ezek is érdekesek lehetnek számodra!
A Nap sötét oldala
Egy disztópikus remekmű ‒ a Finlandia Junior Prize nyertese 2019-ben!
A holdfény őrei – A Füveskönyv
Az Év Gyerekkönyve Díj nyertese 2024-ben! Vakációs kalandregény egy különleges szigeten!
Már FELDOLGOZÓ SEGÉDANYAG is elérhető a könyvhöz!
Névtelen Világ – Ismeretlen utakon
Végállomás fogadó
Holnapelőtt, tegnapután
Hanga és Várkony
A HUBBY-díjas szerző kultikus regénye egy kötetben!
Belső Félelem
Milyen egy félelmen alapuló társadalomban élni?
Egy influenzavírus nemcsak az embereket változtatja meg, de az egész általuk ismert világot is…
A kupolák titka
Rémálmok Kisboltja ‒ Az elveszett fogsor
„A Rémálmok Kisboltja varázslatos világba röpíti az olvasót, ahol bármi megtörténhet. És meg is történik! Egyszerre ijesztő, vicces és szórakoztató, tele csodálatos, apró részletekkel és érdekes szereplőkkel. Minden gyerek ilyen helyre vágyik!” ‒ Lindy Andersen, kiadóvezető, Fontini Forlag, Norvégia
Barátságháló
Időutazásos kalandok a múltban és egy másik dimenzióban! Fantasztikus meseregény a világot összetartó hálókról. Somfai Anna író, fizikus ezzel a kézirattal 2017-ben megnyerte az Aranyvackor pályázat különdíját.